A Biotest AG német gyógyszer és diagnosztikum gyártó cégcsoport 1988 óta képviselteti magát Magyarországon. 1994-ig mint kereskedelmi képviselet, majd mint korlátolt felelősségű társaság. A 100%-ban a németországi Biotest AG tulajdonában lévő Biotest Hungaria Kft. a Biotest mellett egyéb, úgynevezett 3. cégek (mint például a Fresenius HemoCare, a Brahms AG, a Sifin GmbH., a HemoCue, a Sanquin CLB és a Hook&Tucker Zenyx stb. lsd. „További képviselt cégek” menüpont) képviseletét is ellátja.
A cég magyarországi életében az első nagyobb fejlődési állomás a kft-vé alakulás volt, mely lehetővé tette a kereskedelmi és a szerviztevékenység beindulását. Elsőként az ún. 3. cégek termékeinek importálását és hazai forgalmazását kezdték meg, majd a 2000. év közepétől a Biotest Pharma GmbH. és 2001. januárjától a Biotest AG készítményeit is közvetlenül forgalmazzák.
Ez utóbbiak jelentik a második fejlődési állomást, mely 2002. év végére nemcsak a forgalom, de az eredmény jelentős növekedésében is megnyilvánult.
A minőségi elvárásoknak való még tökéletesebb megfelelés tette szükségessé 2002. szeptemberében az ISO 9002 minősítés megszerzését.
2003. május 12-én a cég törökbálinti új telephelyére költözött, és megszerezte a gyógyszer-nagykereskedelmi engedélyt is. A kb. 1000 m2 területű, saját tulajdonban lévő iroda- és raktáregyüttes a cég további fejlődésének (3. fázis) alapjait teremtette meg.
2003. december 8-án az ISO 9001:2000 szabványrendszer előírásai szerint megújította ISO minősítésüket.
A 200 m3 hűtőkapacitás és a gyógyszer-nagykereskedelmi engedély lehetővé tette a már meglévő termékpalettában rejlő lehetőségek még jobb kihasználását, így fejlődése 4. fázisaként 2004. január 1-vel megkezdte a Biotest AG termékeinek Bulgáriába, Romániába, Szlovákiába és Ukrajnába történő exportálását.
A Biotest Hungaria Kft.-nél jelenleg 24 fő munkatárs dolgozik. A cég felépítése messzemenően igazodik a piac igényeihez. Az ügyvezető irányítása alatt a pénzügyi vezető a könyvelést és a controllingot irányítja illetve végzi. A kereskedelmi vezető felel az értékesítés, a rendelésfelvétel és a raktár irányításáért. A diagnosztikai csoport vezetője irányítja a szerviz és a tudományos munkatársak tevékenységét. A minőségbiztosítási vezető felel a gyógyszer-nagykereskedelmi előírások betartásáért, egyben a DSO I. helyettese és felel a cég ISO szerinti működéséért
A Biotest Hungaria Kft. története